A műhely jelenlegi tagjai

A műhely jelenlegi tagjai:

13. évfolyam:

Baranyai Réka, Bottlik Cseperke, Farkas Renáta, Fazekas Kristóf, Fehér Noémi, Fülöp Henriett, Karajos Rebeka Szilvia, Kovács Boglárka, Kovács Kincső, Mikó Petra, Molnár Erika, Molnár Flóra,Molnár László, Morvai Fruzsina, Motkó Zsófia, Nagy Anna, Nagy Nikolett, Plangár Dóra Linda, Szabó Boglárka, Varga Enikő, Varga Viktória, Vida Márton Péter


14. évfolyam: Aranyi-Aszalós Vivien, Balázs Eszter, Bihari Vivien, Cseh Orsolya, Gonda Soma, Janó Sára, Kacsora Fanni, Katonka Imre, Kovács Alexandra, Köteles Tamás, Köteles Viktória, Mátyás Ottília, Simon Zsófia, Szabó Samu, Szilágyi Zoltán, Szűcs Réka, Teleki Ágnes, Tóth Anna, Ulveczki Tímea



Az iskolánk:

http://www.medgyessygimnazium.hu/iskolank.html

KIÁLLÍTÁSOK

A Derecskei grafikai Művésztelep kiállítása.


Szakáll Szilvia festőművész kiállítása
2015


A tárlat 2015.április17 -ig látható.








Börcsök Attila grafikusművész kiállítása




------------------------------------------------------------------------------------


Fátyol Zoltán festőművész megnyitója:



-->
Csonka Zoltán fotókiállítása  a Medgyessy Ferenc Gimnáziumban.



Csonka Zoltánt kevéssel azután ismertem meg, hogy családjával együtt letelepedett  Debrecenben, és innentől kezdve gyakran feltűnt különböző kiállítások megnyitásán vagy más kulturális eseményeken. Tőle tudtam meg aztán, hogy nem csak érdeklődőként van jelen ezeken az alkalmakon, de mint a városi önkormányzat munkatársa: weboldalainak egyik szerkesztője is. Fotókat készít, dokumentálja a történéseket, majd feldolgozza azokat a honlap kulturális rovatának alakítása közben. Később azt is megtudtam, hogy Zoli nem csak a művészetek befogadója, hanem művelője is, irodalommal (is) foglalkozik, novellákat ír.  


Ez a kiállítás digitális telefonnal készített fotókból állt össze. A kézi  telefon mint képrögzítési eszköz mára ugyanolyan polgárjogot nyert a fotózás terén, mint a cipős- , sörösdobozokból készített lyukkamerák, s ezek nem a közönség által megszokott, klasszikusan elterjedt eszközök fényképek készítéséhez. A kézi telefonokkal felvett fotókkal, vagy mozgóképekkel mostanában többnyire bűnügyi hírekben találkozhatunk, vagy katasztrófák eseményeit rögzítik e képsorok. Kiválóan alkalmas arra, hogy buliképek, alkalmi dokumentáció szülessenek általa, de mint autonóm képkészítési mód viszonylag ritkán bukkan fel a kézi telefonok hajnalának időszakához képest. Korlátozott technikai lehetőségei miatt igencsak nyomós ok szükségeltetik ahhoz, hogy fotósember autonóm képeket készítsen e készülékekkel.


Csonka Zoltán mégis ezt a technikát választotta, és egy szép sorozatot hozott össze általa, amelynek a Winterreise címet adta. Próbáljuk meg kideríteni, mi lehetett az oka döntésének, milyen effekteket talált eszköze révén, milyen hangulati töltést, tartalmi telítettséget és érzéseket volt képes létrehozni általa.


A címadás Schubert zeneművére utal. A kérdés megfejtéséhez fontos adalék ez: a német dal, a romantika és Schubert műveinek egyik csúcspontját jelentik dalciklusai. A Wilhelm Müller szövegeire készült dalok, akinek nevét valószínűleg csak Schubertével egybekapcsolva őrzi az emlékezet, kevéssé jelentős alakja a német és európai költészetnek.


E szövegekből idéznék most részleteket nyers fordításban, így talán talán jobban érzékelhető lényegük, mint költői fordulatokkal ültetvén magyar nyelvre.



Jó éjt

Utazásomhoz
Nem válogathatok az időben,
Magamnak kell mutatnom az utat
Ebben a sötétségben.
Hold vetette árnyék vonul
Velem kísérőként,
És a fehér gyepen
A vadak nyomát keresem.

A folyónál

Te, ki oly vígan zsongtál,
Te világos, vad folyó,
Mily csöndes lettél,
Búcsúzóul nem üdvözölsz.

Kemény, merev kéreggel
Fedted be magad,
Hidegen és mozdulatlanul
Nyúlsz el a homokban.


Visszatekintés
           
És a föld a talpam alatt,
Még ha jégre, hóra is lépek,
Nem akarok lélegzethez jutni,
Míg látom még a tornyokat.

Minden kőben megbotlottam,
Úgy siettem ki a városból;
A varjak hólabdákat vágtak
Kalapomhoz minden házról.

Pihenő

Most veszem csak észre, mily fáradt vagyok,
Amikor nyugalomra térek;
A vándorlás éberen tartott
A barátságtalan úton.
Lábam nem kért pihenőt,
Túl hideg volt állni;
Hátam nem érezte a terhet,
A vihar segített előrehaladni.

A versek zene nélkül valóban élvezhetetlenek. Szentimentálisan érzékenyek, inkontinens módon bugyog belőlük könny és világfájdalom. Schubert kellett hozzá, hogy megemelje azokat és beolvassza mind, zenéjével ragyogó, aranyló ötvözetet hozva létre. Nem biztos azonban, hogy ez a romantikus dalciklus számottevő inspiratív erő lehet egy fotósorozat elkészítéséhez, bár hangoltságot kétségkívül kínálhat egy kellőképpen érzékeny lélek számára.


Mégis, inkább azt hiheti a néző, hogy a Téli utazás cím a fotók elkészülte után esetleg menetközben kerülhetett a sorozat elé. Sokkal inkább az utazás, a céltalan, vándorló mozgás metafizikus tartalma, lényegének megsejtése-átélése adhatta az ötletet Csonka Zoltánnak útiképek készítéséhez.


Az utazás, vándorlás mint romantikus alaphelyzet vonul végig a Müller-féle verseken, amelyekben minden középszerűségük ellenére megcsillan valami furcsa mélység, a világbavetettség egzisztenciális alaphelyzetének dermesztő élménye, s ezért sem lehet véletlen az, hogy Schubertet ilyen csodálatos zenére ihlette. Ez az emberi alapélmény inspirálhatta a fotókat is, és maga az alkotói folyamat kapcsolódott össze Schubert dalciklusával: Téli utazásával; zenével és versekkel.


Az utazás a világban való bizonytalan, cél nélküli hely- és helyzetváltoztatás az irodalom egyik fontos motívuma prózában, lírában egyaránt. A pikareszk műfaj egésze erről szól, regények, mesék, novellák versek sorát tudjuk felemlegetni Apuleiustól, Ibsenen és Krúdyn és Kosztolányin át Keruac-ig. Az utazás szimbólummá vált az európai gondolkodásban, egyet jelent az élettel magával, amelynek tartalma-célja az ember számára ismeretlen és megfejthetetlen. A gondolat fájdalmas és állandó kísérőként vándorol az emberrel együtt. Mintha ez a gondolat lett volna a Csonka Zoltán magányos vonatozásainak kísérője is, a kézitelefonnal készített fotók pedig dokumentálták ezt a „társasutazást”.


Talán ez lehet az a nyomós ok, amely indokolttá tette e primitív eszköz, a kézitelefon alkalmazását.  


Tegyük hozzá, hogy az utazás mint  szimbólum, az utazás szimbolikus tartalma kifejezetten európai gondolat, és egyféle válságtünet is. S nem tegnap vált azzá.


Mert az emberi lét tartalma-célja minden archaikus kultúrában ismert volt, csak az európai felejtette el, és tette homályossá, megfejthetetlenné, titokzatossá, evvel együtt a gondolkodás és a művészetek egyik alapvető forrásává. Mégis, inkább úgy értelmezhetjük a céltalan és értelmetlen és kicsinyre redukált élet gondolatát, mint zavart, a káosz egy szemcséjét, ami folytonos, zavaros örvénylést hoz létre maga körül, állandó kérdőjeleket rendelve minden lépésünkhöz. A néző úgy véli, hogy a technika primitív lehetőségei képesek dokumentálni ezt, indokolttá téve az előzetes szándék révén, vagy véletlenül homályossá lett képeket.


Mindezek ellenére, mégis, van valami reményteli is a képekben. Egyfajta várakozást tükröznek, valaminek, vagy valakinek a felbukkanását vetítik előre.


Ami nem félelmetes és ijesztő és távoli erő, hanem közeli és baráti és emberi.





Talán erről is szó van itt, ezeken a fotókon.








További képek:
















--------------------------------------------------------------------------------------------------------------






A hortobágyi alkotótábor kiállítása:


----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Koppányi Péter festőművész kiállítása
Megtekinthető január végéig.

















Hölgyeim és Uraim! Köszöntöm Önöket Koppányi Péter: Előre eltervezett
szerepcsere, avagy a dadogó csönd címet viselő aktuális kiállításán. Nekem
jutott a megtiszteltetés, hogy ezt a szakma és a műértő közönség által is régóta
várt tárlatot megnyithassam. Péter kiváló ütemérzékét és tévedhetetlenségét
jelzi, hogy személyemet kérte fel erre a nemes feladatra, hiszen egyrészt más
úgy sem vállalta volna el, másrészt pedig nálam hitelesebb, felkészültebb és
olcsóbb alanyt nem ismerek.

Megnyitómat Pukk Ötze nomád kirakatszónok és kültéri szegmens örökérvényű
soraival kezdeném: „Papucsban nem lehet művészetet gyalázni!”
A mondat a legendás dél-bolíviai művészcsoport, a Tétlen Tematikusok
Társasága 1932-es Nagy Üldögélésén hangzott el Szarajevóban és a mai
alkalomra keresve sem találhattam volna pontosabb megfogalmazást, hiszen
Koppányi Péter letűnt korok illuminált csaposaként adagolja változatos
témák és tenyérnyi kompozíciók szövevényes hálózatának erdejében
kényszerképzeteit, egy végletekig végiggondolt pszeudomodernista
sakkjátszma döntő fontosságú lépéseiként. Eszköze a szellős védekezés, célja
a strukturálhatatlan pedigré megőrzése a látszatkatalizátorként is funkcionáló
magtalan öntömjénezés segítségével.
Megrendülve állunk most itt mindannyian, mert Péter, a nagy taktikus alkotásai
erre kényszerítenek bennünket. Finoman absztrahált rendmánia, szabadon
választott alkati gyötrődés, morálmitológia. Ezekkel operál a festő, aki figyelmét
mindvégig kanyargós utakon futtató hírvivője a presztízs és vállalhatóság
tisztázatlan körülmények között létrejött szövetségének.
Szezonális rekonstrukciók vegyülnek tartós visszacsatolásokkal az impressziók
konzerválásának elmaradása következtében. De nem esünk kétségbe mégsem,
hiszen Péter int, hogy kövessük, s mi tudjuk, ha mellette maradunk, nem érhet
bántódásunk.
Koppányi művészetében nincsenek kiskapuk, absztrakt hasadékokat viszont
könnyen találunk, szűk, kocsonyás járatokat és instabil izgalmat is. Ám mindez
álca csupán. Péter tudatosan kombinál, töröl, miközben már egy új programot
futtat, a látszatkompozíciók helyét átveszi a struktúrák hanyag kimerevítése
és az a dilettáns pánik, amelyből tisztán kirajzolódik napjaink szellemi
szennyezettsége.
Ad astra per aspera. – vagyis Tövises az út a csillagokig. Péter vállalása,

célja, küldetése önmagára erőszakolt elkötelezettség, szigorú szabályok
szerint működő produktív szelekció. Nincs okunk tehát kételkedni a képek
őszinteségében!
Ám ha mégis valamiféle szolid szorongással vegyes megfejtéskényszer
csapdájában éreznénk magunkat az itt kiállított alkotások szemrevételezése
során, az sem véletlen. Veszélyes játék ugyanis a sejtetés biztonságot jelentő
fátyla mögül kilépni és azt hirdetni nincs végkifejlet! Egy ilyen lépés megtételét
követően maga a művész is elbizonytalanodik, miközben tudja, hogy ezt nem
engedheti meg magának. Péter ügyesen lavíroz a megfejtések aláaknázott
lápvidékén, magabiztossága pedig bennünket is sokkol.
Engedjék meg végezetül, hogy Octopus Sjönkerisson, svéd-mongol költő
és műfordító sokat idézett versével, a Látnok referenciája című alkotással
bocsássam a szemlélődés útjára Önöket és kívánjak meghitt és elgondolkodtató
perceket a kiállítás megtekintése közben.

„Jöjj, óh, jöjj felemás telítettség
Színpompás összetettség, birodalmi kéj
Mutass utat és vezesd harcba seregnyi félelmemet
Hisz nincs felemelőbb érzés, mint talpra állni az elvesztett csata után!”

Burai Árpád