A műhely jelenlegi tagjai
A műhely jelenlegi tagjai:
13. évfolyam: Galsi Boglárka, Jendrek József, Karsai Alexandra, Katona Dóra, Kurucz József, Makleit Fanni, Mező József, Mihálka Tamara, Molnár Hajnalka, Nagy Csenge, Sándor Krisztina, Szabó Ferenc, Szabó Regina, Tompa Dániel, Veress Benjamin, Zagyva Tamás
14. évfolyam: Baranyai Réka, Bottlik Cseperke, Farkas Renáta, Fazekas Kristóf, Fehér Noémi, Fülöp Henriett, Karajos Rebeka Szilvia, Kovács Boglárka, Kovács Kincső, Mikó Petra, Molnár Erika, Molnár Flóra,Molnár László, Morvai Fruzsina, Motkó Zsófia, Nagy Anna, Nagy Nikolett, Plangár Dóra Linda, Szabó Boglárka, Varga Enikő, Varga Viktória, Vida Márton Péter
Az iskolánk:
2016. október 7., péntek
2016. június 8., szerda
Szakképzős grafikusok linómetszetei az Ünnepi Könyvhéten
A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola és az
Alföldi Nyomda Zrt. közös kiadvánnyal jelentkezik az Ünnepi Könyvhéten. (2016. június 9-13. között) A
gimnázium grafikus diákjai, akik az érettségi utáni szakképzésben tanulnak, linómetszeteiket mutatják be és dedikálják is a
rendezvény minden napján az Alföldi Nyomda standján. A helyszínen elkészített és a nyomda muzeális korú könyvnyomtató présén lenyomtatott
alkalmi tipografált lapot is kaphatnak a látogatók.
A diákok saját, betűket és állatokat bemutató alkotásaikat
dedikálják.
Alkotásaikat dedikálják: Kozma Levente,Csige Sára, Turzó Angelika, Kerezsi Dániel, Végh Dóra,
Nyenyestyán Dóra, Makkai Ádám, Erdei Boglárka, Szabó Renáta, Kiss Anita,
Pál Eszter
2016. április 22., péntek
Városi szabadidő-vidéki szabadidő
7. International Triennal of Graphic Forms City pause, country pause
Szervező:
Leon Wyczólkowsi State School os Art in Bydgoszcz
A pályázatra a 11. és a 13. évfolyam grafikusai küldtek munkákat.
![]() |
Varga Viktória 11.c |
![]() |
Boros Viktor 13. évfolyam |
![]() |
Erdei Boglárka 13. évfolyam |
![]() |
Farkas Tifani 11.c |
![]() |
Gonda Soma 12.c |
![]() |
Homoki Levente 13. évfolyam |
![]() |
Kerezsi Dániel 13. évfolyam |
![]() |
Kiss Anita 13. évfolyam |
![]() |
Kozma Levente 13. évfolyam |
![]() |
Kóródi Attila 13. évfolyam |
![]() |
Nagygyörgy Adél 11.c |
![]() |
Nagy Adrienn 11.c |
![]() |
Nagy Dóra 13. évfolyam |
![]() |
Nagy Evelin 13. évfolyam |
![]() |
Nyenyestyán Dóra 13. évfolyam |
![]() |
Pál Eszter 13. évfolyam |
![]() |
Szabó Gábor 13. évfolyam |
![]() |
Szabó Renáta 13. évfolyam |
![]() |
Szabó Szilvia 13. évfolyam |
![]() |
Szántó Zita 11.c |
![]() |
Turzó Angelika 13. évfolyam |
![]() |
Vida Márton 11.c |
![]() |
Végh Dóra 13. évfolyam |
![]() |
Turcsányi Zsófia 11.c |
2016. március 8., kedd
Szelfi
A budapesti Deák 17 Ifjúsági Galéria és az NDK (Neue Debrecenische Kunst) debreceni művészcsoport közös szervezésében országos pályázati kiállítás látható az említett kiállítóhelyen.
A műhelyből nyolc alkotó munkája került kiállításra.
(Vezendi Szandi, Karsai Szandi, Balogh Kristóf, Végh Dóra, Nyenyestyán Dóra, Puskás Melitta, Kerezsi Dániel, Szántó Zita. Témavezető tanárok: Molnár Dóra, László János)
Sok szeretettel várjuk március 10-én 15 órától a Facebook, lájkok, szelfik...köztünk élő társas magány pályázat eredményhirdetésére és díjátadójára.
A zsűri összesen 20 díjat oszt ki:
- 6 díjat a Deák17 Galéria
- 6 díjat az NDK csoport
- 4 díjat az ArtLocator magazin
- 4 díjat sajtóorgánumok szavaztak meg.
A műhelyből nyolc alkotó munkája került kiállításra.
(Vezendi Szandi, Karsai Szandi, Balogh Kristóf, Végh Dóra, Nyenyestyán Dóra, Puskás Melitta, Kerezsi Dániel, Szántó Zita. Témavezető tanárok: Molnár Dóra, László János)
Sok szeretettel várjuk március 10-én 15 órától a Facebook, lájkok, szelfik...köztünk élő társas magány pályázat eredményhirdetésére és díjátadójára.
A zsűri összesen 20 díjat oszt ki:
- 6 díjat a Deák17 Galéria
- 6 díjat az NDK csoport
- 4 díjat az ArtLocator magazin
- 4 díjat sajtóorgánumok szavaztak meg.
![]() |
Balogh Kristóf (díjazott) |
![]() |
Kerezsi Dániel |
![]() |
Nyenyestyán Dóra |
![]() |
Nyenyestyán Dóra |
![]() |
Nyenyestyán Dóra (díjazott) |
![]() |
Puskás Melitta |
![]() |
Végh Dóra |
![]() |
Szántó Zita |
![]() |
Karsai Szandi |
![]() |
Vezendi Szandi |
2016. február 20., szombat
2016. február 10., szerda
Széchenyi remix
MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁK VIZUÁLIS ALKOTÁSI - TERVEZÉSI VERSENYE 2016.
A Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézet, és a Művészeti Szakközépiskolák Szövetsége által meghirdetett
pályázatához kapcsolódóan sok grafika készült el. A díjazottakon kívül sokan elismerő oklevelet kaptak, és még több alkotó munkáját állították ki.
pályázatához kapcsolódóan sok grafika készült el. A díjazottakon kívül sokan elismerő oklevelet kaptak, és még több alkotó munkáját állították ki.
A versenyre 26 alkotó 28 munkával pályázott.
A díjak:
sokszorosító grafika kategóriaában
1 helyezett Kóródi Attila
2.helyezett: Nagy Dóra
3. helyezett: Kerezsi Dániel
Vegyes technikájú grafika kategóriában:
1. helyezett: Rácz Viktória
2. helyezett: Kiss Brigitta
3. helyezett: Marton Mercedesz
![]() |
Kovács Edit szitanyomata |
![]() |
Andirkó Ingrid munkája |
![]() |
Balogh Kristóf szitanyomata |
![]() |
Boros Viktor linómetszete |
![]() |
Erdei Boglárka linómetszete |
![]() |
Gonda Soma grafikája |
![]() |
Kalmár László szitanyomata |
![]() |
Kerezsi Dániel linómetszete |
![]() |
Kiss Anita linómetszete |
![]() |
Kiss Brigitta szitanyomata |
![]() |
Kovács Regina szitanyomata |
![]() |
Kóródi Attila linómetszete |
![]() |
Liziczai Dóra szitanyomata |
![]() |
Marton Mercedesz szitanyomata |
![]() |
Nagy Dóra linómetszete |
![]() |
Nagy Evelin grafikája |
![]() |
Nemes Viktória szitanyomata |
![]() |
Nyenyestyán Dóra linómetszete |
![]() |
Rácz Viktória szitanyomata |
![]() |
Szabó Gábor (tus, papírmetszet) |
![]() |
Szilágyi Viktória szitanyomata |
![]() |
Turzó Angelika grafikája |
![]() |
Végh Dóra (linó, szita) |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)